
Folytassuk hát az újabb játékok sorát, frissítve eddigi repertoárunkat egy újdonsággal készültem erre a szombati napra. 12 történetet hoztam, vagyis jobban mondva ezekből 1-1 szövegrészletet, furcsamód azonban mindegyikből kitörlődött egy szó. Meg kell találni ezeket a hiányzó részleteket, de a feladatotok még nem ér itt véget. A beillesztett szavakból szükségetek lesz ezután egy bizonyos betűre, és ha ügyesek vagytok, a végén ezekből a betűkből egy értelmes szót kaptok. Papírt és ceruzát elő!
A Read more mögött megtalálhatjátok a feladatokat megoldásokkal együtt. Ne felejtsétek el megírni nekünk, hogy sikerült. :) Jó szórakozást!
Matt
Wiliam jobbnak látta a háttérbe húzódni, nehogy Cassandra varázslatának útjába kerüljön, mivel még véletlenül sem akarta, hogy hajkoronája rózsaszínné változzon. Azonban úgy tűnt, a százéves kimaradás ellenére Cassandra emlékszik a helyes varázslatra, így egy _____ villanás után hirtelen ott termett előttük egy kisebb virágbokor.
Megoldás: kékes (Kalózkaland 10. rész - Az Excalibur)
Az 5. betű szerepel a fő megoldásban
Mikor ránéztem csak reméltem. Bár mindig mosolygott rám, én mégis bizonytalan voltam.
És ki mást kereshetne meg egy fiú a szerelmi ügyeivel, mint az apját? Persze nem, de jelen esetben nem volt más.
Niát, szegényt a parton hagytuk, de gondoltuk, jól el lesz.
Majd pedig elmentünk egy közeli _____ és kiöntöttem magamból azt, ami a szívem nyomta.
Megoldás: kávézóba (Egy angyal bakancsban - 25. Clay Earl)
Az 5. betű szerepel a fő megoldásban
Másnap reggel korán keltem. Az előző esti _____ azonnal lerángattam magamról, ahogy rájöttem, még mindig azt viseltem. Behajítottam a szekrényem aljába, és helyette a sárga köntösömet húztam magamra. De a szobámba zárkózva maradtam. Nem mertem kimenni. Nem volt bátorságom kinyitni az ajtót, és az anyám szemébe nézni.
Megoldás: ruhámat (Kettős játszma - 25. Itt a vége...)
A 6. betű szerepel a fő megoldásban
Ez az ember akarta őt, szerette, gondoskodott róla - nem úgy mint az igazi anyja. Az a titokzatos nő, aki soha felé se nézett. Mégis érdekelte: ki lehetett ő? Miért hagyta magára?
- Anyu... te nekem anyu maradsz akkor is... -szólalt meg halk, reszkető hangon - De ki volt az a nő?
- Semmit sem tudok róla, csak a keresztnevét.
- És hogy hívták?
Hirtelen megzörrentek a bokrok, és az ágak sűrűjéből _____ a Halál.
- Hát itt vagy! Gyere, sietnünk kell.
Megoldás: kilépett (Abyss - Út a mélybe: 8. Egy csillagfényes éjszakán)
Az 5. betű szerepel a főmegoldásba.
A megbeszélt időpontban jött elém Keith. Ez volt az első alkalom, hogy nem egyenruhában láttam őt. Egy mellényt vett fel, alá pedig egy rövidujjú _____. Jól állt neki. Köszöntünk egymásnak, majd elindultunk az Időtöltögető felé.
Megoldás: pólót (Útvesztő - 4. Egy csodálatos este)
Az 1. betű szerepel a főmegoldásba.
Faith zombi rám vetette magát, én pedig próbáltam lerázni magamról. A körmeimet is _____, de hiába halott, túl erős volt. Még sose kerültem ennyire közel egy zombihoz. Jobb híján hangosan sikítottam.
Megoldás: használtam (Szerelem: A világ romjain - 19. rész: A sors beteljesül)
A 8. betű szerepel a fő megoldásban.
Russel nem tudta, mit tegyen. Ugyan erre várt, hogy megpillantson végre valakit. De ez nem elég! Követni kellene őt. A riporter még egyszer belenézett a távcsőbe, hogy megbizonyosodjon róla, merre tart Dorothea, majd futásnak eredt és beugrott egy üresen álló liftbe. Apartmanját elhagyva próbálta tartani az irányt, amerre látta a nőt elhaladni. Maga se tudta, mit akar, mégis jobbnak látta az üldözést, mintha továbbra is távcsövén keresztül _____ a várost.
Megoldás: kémlelné (Az utolsó rejtély – 12. Fekete macska)
A 7. betű szerepel a fő megoldásban.
– Anyu, ő itt Bence – mutatta be büszkén Flóra a fiút.
– Üdvözöllek! – mosolygott kedvesen Bencére. – Csenge vagyok, nyugodtan tegeződjünk! Az az átok jó fiam pedig nem tudom, hogy hol kóborol, de hamarosan _____ lesz. Ne álljunk itt a hidegben, gyertek be!
Megoldás: itthon (La Media Naranja - 11. rész: Turbék)
Az 5. betű szerepel a fő megoldásban.
Leó: Atya gatya!
Oszkár: Váóóó! Az első nagyon tuti. Ha látják, hogy ilyen szép házakat, jelenesetben házat tudunk tervezni, és _____, akkor több száz részvényest szerzünk! Ilyen házak mellett én is befektetnék, ez száz százalék!
Megoldás: megépíteni (Linda és a szerelem - 5. Az új reklámarc)
Az 5. betű szerepel a fő megoldásban.
- Hogyan sikerült elpusztítaniuk őket? Hiszen elvileg varázserejük van, vagy mi a szösz – értetlenkedtem.
- Valami olyasmi – mosolyodott el miközben visszaült.
- Egyszerűen nem számítottak ilyen mértékű veszélyre. Hatalmas lett a káosz, mikor feleszméltek. Nem vártak semmilyen támadást, csupán egyetlen alagút szolgált vészkijáratul. Itt érte őket a támadás. Voltak néhányan, akik _____ regenerálni magukat még elég súlyos sebek esetén is. Ők felvették velük a harcot, és végül pedig mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett.
Megoldás: képesek (Egy elfeledett isten - Porba hulló macifejek: 11. Idegen illat)c
A 6. betű szerepel a fő megoldásban.
Csak meredt a semmibe. Fogalma sem volt mit jelentenek ezek a szavak. Vajon tényleg apja csinálta ezt? Vagy tényleg csak tréfa? Ha olyan fontos, biztonságosabb helyett is választhattak volna neki.
Ekkor egy közeli _____ zörrent. Tom megrémült. Gyorsan varázspálcája után kapott, de késő volt.
Egy csúcsos süveg, egy fekete lobonc, majd egy egész alakos női test jelent meg.
Megoldás: bokor (Holdfény - 6. A bűvös doboz)
Az 5. betű szerepel a fő megoldásban.
Mikor a szószt megízlelte, eltorzult az _____.
- Ez borzalmas! Mintha valaki ecetet öntött volna bele! - s tanácstalanul nézett körül a konyhában - Most mit csináljak? 2 óra, mire újat készítek, és már csak 40 percünk van a zárásig... Richards nagyon jól tudta, mihez kell nyúlnia! Kész, elvesztettem a versenyt... - arcát vegyes érzelmek árasztották el, a harag és a csalódottság vonásai váltakoztak rajta. Olyannyira lesújtotta az eset, hogy még bosszúra sem volt kedve gondolni. Hiszen attól ő még nem kerül közelebb álmai fődíjához...
Megoldás: arca (Hétköznapi történet: 13. A Vég Kezdete)
A 4. betű szerepel a fő megoldásban.