Úgy hiszem, a tragikus bohóc képe sokat sugall...
Nem úgy sült el ez a játék, ahogy szerettem volna, mindenesetre EZER HÁLA és KÖSZÖNET Ahsoka1994-nek, Csajszyh-nak, Grétának, Lee-nek, Martin923-nak, NoAngelBriginek és ZTR-nek a feladványokért, valamint Anna Orsolyának, Csajszyh-nak és Grétának, amiért mertek játszani! :)
Az eredmények (segítség nélkül!) tehát:
A megoldásokat a "Read More" mögött találjátok.
Nem úgy sült el ez a játék, ahogy szerettem volna, mindenesetre EZER HÁLA és KÖSZÖNET Ahsoka1994-nek, Csajszyh-nak, Grétának, Lee-nek, Martin923-nak, NoAngelBriginek és ZTR-nek a feladványokért, valamint Anna Orsolyának, Csajszyh-nak és Grétának, amiért mertek játszani! :)
Az eredmények (segítség nélkül!) tehát:
- Anna Orsolya (4 pont)
- Csajszyh és Gréta (2 pont + 1 a feladványért)
A megoldásokat a "Read More" mögött találjátok.
Dettyke
Martin923
"-LEÁNYOM! - tört Lexy anyja a lányára.
- El fogsz késni az iskolából!
- De anyu... - fordult át a másik oldalára Lexy.
- Ne akard, hogy "AZT" tegyem!
Lexy ijedten felült az ágyában, és rémülten mutogatni kezdett.
- Nem mered "AZT" tenni!!! - Mondta, és a fejére húzta a takarót.
- De megmerem. - mondta az anyja, miközben keresztbe tett kézzel nekidőlt az ajtókeretnek.
Lexyből csak egy nagy reszkető takaró látszott.
-Nos? - Lexy anyukája nem kapott választ. Pár perc várakozás után csak annyit mondott: - Nos, akkor kénytelen leszek...
-NEM! - Lexy kiugrott az ágyból és kiszaladt a konyhába.
Anyukája halk kuncogást hallatott. Csak annyit jegyzett meg magának:
- Fogalmam sincs, mi az az "AZT", de hatásos! - megrántotta a vállát és kiment reggelit készíteni."
"-LEÁNYOM! - tört Lexy anyja a lányára.
- El fogsz késni az iskolából!
- De anyu... - fordult át a másik oldalára Lexy.
- Ne akard, hogy "AZT" tegyem!
Lexy ijedten felült az ágyában, és rémülten mutogatni kezdett.
- Nem mered "AZT" tenni!!! - Mondta, és a fejére húzta a takarót.
- De megmerem. - mondta az anyja, miközben keresztbe tett kézzel nekidőlt az ajtókeretnek.
Lexyből csak egy nagy reszkető takaró látszott.
-Nos? - Lexy anyukája nem kapott választ. Pár perc várakozás után csak annyit mondott: - Nos, akkor kénytelen leszek...
-NEM! - Lexy kiugrott az ágyból és kiszaladt a konyhába.
Anyukája halk kuncogást hallatott. Csak annyit jegyzett meg magának:
- Fogalmam sincs, mi az az "AZT", de hatásos! - megrántotta a vállát és kiment reggelit készíteni."
Lee
„Laura Sutton! Már legalább ötször szóltam, hogy gyere reggelizni! –harsant anyám hangja egészen a szobámig. - Lekésed az iskolabuszt!
Hétfő volt, az esedékes angol dolgozat napja, úgyhogy anyám felőlem huszonháromszor is szólhatott volna. Eszem ágában se volt kinyitni a szemem, miközben agyamban lázasan cikáztak a gondolatok. Azon tűnődtem, melyik jobb, ha azt hazudom, hogy tegnap a biológiaszertárban valami halálos vírus szabadult el, megfertőzve az egész osztályt, vagy sokkal hihetőbb, ha azt mondom, tegnap John Laurie mamája ( aki mellesleg jósnő) azt jósolta, ha ma iskolába megyek, a fejemre esik egy zongora?
Mielőtt döntésre juthattam volna, felberregett a nappaliban lévő telefon, majd újra anyám hangját hallottam, de ezúttal már gyászosan zengett: - Laura! Nem kell iskolába menned. – Erre aztán felpattantak a szemeim. – Az igazgatónő most telefonált, hogy Mrs. Jarvis holtan fekszik az aulában. – Micsoda? Megölik az angoltanárnőt, és pont én ne lássam?! Olyan isten nincs! - Lázasan öltözködni kezdtem."
„Laura Sutton! Már legalább ötször szóltam, hogy gyere reggelizni! –harsant anyám hangja egészen a szobámig. - Lekésed az iskolabuszt!
Hétfő volt, az esedékes angol dolgozat napja, úgyhogy anyám felőlem huszonháromszor is szólhatott volna. Eszem ágában se volt kinyitni a szemem, miközben agyamban lázasan cikáztak a gondolatok. Azon tűnődtem, melyik jobb, ha azt hazudom, hogy tegnap a biológiaszertárban valami halálos vírus szabadult el, megfertőzve az egész osztályt, vagy sokkal hihetőbb, ha azt mondom, tegnap John Laurie mamája ( aki mellesleg jósnő) azt jósolta, ha ma iskolába megyek, a fejemre esik egy zongora?
Mielőtt döntésre juthattam volna, felberregett a nappaliban lévő telefon, majd újra anyám hangját hallottam, de ezúttal már gyászosan zengett: - Laura! Nem kell iskolába menned. – Erre aztán felpattantak a szemeim. – Az igazgatónő most telefonált, hogy Mrs. Jarvis holtan fekszik az aulában. – Micsoda? Megölik az angoltanárnőt, és pont én ne lássam?! Olyan isten nincs! - Lázasan öltözködni kezdtem."
NoAngelBrigi
"Reggel. Hétfő reggel. Gyűlölöm!
Imádok aludni, és utálom, mikor fel kell kelni, főleg ha az ébredésem egy az ajtón át beszűrődő ideges hang segíti elő. Anya már kiabál, így vélhetően a kedvesen kopogó, becéző, könyörgő szakaszt átaludtam. Megfordulok, a fal felé, fejemre húzom a takarót, és még egy percre igyekszem visszajutni álomföldre.
Ha legalább tényleg igazi tél lenne… Idén a környéken még egy szem hó sem esett, és nekem, aki kifejezetten imádja ezt a hideg, jégvirágos évszakot, mindez hatalmas trauma. Sosem volt még olyan Karácsonyom, hogy legalább egy kicsit ne lettek volna fehérek a háztetők! Nem múlt még el úgy december, hogy ne szánkóztunk volna a bátyámmal a közeli dombon, és még az sem fordult elő soha, hogy olyan meleg legyen a január, amilyen idén. Nem szabadott korcsolyázni, mert nem fagyott be a tó! Igazságtalanság! Ráadásul mindjárt itt a tavasz, nyakunkon a sok hóvirág, meg csicseregnek a madarak…
Jaj, anya megint közeledik, hallom a lépteit a folyosón. Azt hiszem, tényleg muszáj lesz felkelnem, de semmi erőm, kell még egy perc… Hóembert építek a bátyámmal a hátsó kertben…
- Szívem! Ha nem kelsz fel, lemaradsz róla! – lép be anya izgatottan.
Meg se moccanok.
– Esik a hó! Csodálatos!
Hogy mi? Izgatottan ülök fel az ágyban. Tényleg lehetséges lenne? Kipattanok, az ablakhoz szaladok, széttárom a sötétítő függönyt, és bár egy pillanatig túl világos van még a reggeli szürkületben is a szoba sötétjéhez képest, mikor kitisztul a kép, rá kell jönnöm, hogy ez bizony csak csel volt. Mérgesen pillantok anyára. Ismét indul egy borzalmas nap…"
"Reggel. Hétfő reggel. Gyűlölöm!
Imádok aludni, és utálom, mikor fel kell kelni, főleg ha az ébredésem egy az ajtón át beszűrődő ideges hang segíti elő. Anya már kiabál, így vélhetően a kedvesen kopogó, becéző, könyörgő szakaszt átaludtam. Megfordulok, a fal felé, fejemre húzom a takarót, és még egy percre igyekszem visszajutni álomföldre.
Ha legalább tényleg igazi tél lenne… Idén a környéken még egy szem hó sem esett, és nekem, aki kifejezetten imádja ezt a hideg, jégvirágos évszakot, mindez hatalmas trauma. Sosem volt még olyan Karácsonyom, hogy legalább egy kicsit ne lettek volna fehérek a háztetők! Nem múlt még el úgy december, hogy ne szánkóztunk volna a bátyámmal a közeli dombon, és még az sem fordult elő soha, hogy olyan meleg legyen a január, amilyen idén. Nem szabadott korcsolyázni, mert nem fagyott be a tó! Igazságtalanság! Ráadásul mindjárt itt a tavasz, nyakunkon a sok hóvirág, meg csicseregnek a madarak…
Jaj, anya megint közeledik, hallom a lépteit a folyosón. Azt hiszem, tényleg muszáj lesz felkelnem, de semmi erőm, kell még egy perc… Hóembert építek a bátyámmal a hátsó kertben…
- Szívem! Ha nem kelsz fel, lemaradsz róla! – lép be anya izgatottan.
Meg se moccanok.
– Esik a hó! Csodálatos!
Hogy mi? Izgatottan ülök fel az ágyban. Tényleg lehetséges lenne? Kipattanok, az ablakhoz szaladok, széttárom a sötétítő függönyt, és bár egy pillanatig túl világos van még a reggeli szürkületben is a szoba sötétjéhez képest, mikor kitisztul a kép, rá kell jönnöm, hogy ez bizony csak csel volt. Mérgesen pillantok anyára. Ismét indul egy borzalmas nap…"
Dettyke
"Másodszor nyomta ki az ébresztőjét, de még mindig nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy leküzdje az ágy ölelését, ami láthatatlan karjaival oly gyöngéden szorította magához. „Maradj még, ne hagyj itt!” – szinte hallotta suttogását, ő pedig nem akarta megbántani legjobb cimboráját, ezért eleget tett a kérésének. Az oldalára fordult, és újra elszundított.
Tíz perccel később dobszó riasztotta. Zihálva ugrott talpra, hogy mielőbb elhallgattassa.
- Ébren vagyok! – üvöltötte le az emeletről morcosan zenetanár édesanyjának, aki minden nap más hangszerrel verte fel, ha nem jelent meg fél hétig a földszinten."
"Másodszor nyomta ki az ébresztőjét, de még mindig nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy leküzdje az ágy ölelését, ami láthatatlan karjaival oly gyöngéden szorította magához. „Maradj még, ne hagyj itt!” – szinte hallotta suttogását, ő pedig nem akarta megbántani legjobb cimboráját, ezért eleget tett a kérésének. Az oldalára fordult, és újra elszundított.
Tíz perccel később dobszó riasztotta. Zihálva ugrott talpra, hogy mielőbb elhallgattassa.
- Ébren vagyok! – üvöltötte le az emeletről morcosan zenetanár édesanyjának, aki minden nap más hangszerrel verte fel, ha nem jelent meg fél hétig a földszinten."
Ahsoka1994
"Peti már éppen megcsókolna, amikor egy ismerős, mégis idegesítő zajra leszek figyelmes. Mint kiderült, az egész randit csak álmodtam, most pedig jelez az ébresztőórám! A francba! Már megint hétfő! Szívesen visszatérnék az előbb átélt álomvilágba, most pedig szembesülni kell azzal a szomorú valósággal, hogy Peti igaziból azzal a szőke-liba Rékával jár, én meg még csak nem is létezem számára. Nem akarok felkelni, inkább visszaalszom. Illetve visszaaludnék, de egyszer csak félálomban meghallom édesanyám hangját: - Kriszta! Keresnek telefonon, valami Peti az.
Nekem se kellett több, hipersebességgel kiugrom az ágyból és rohanok a konyha felé, ahol csak a röhögő öcsémmel találom szembe magam. Édesanyám pedig bocsánatkérően néz rám, sajnálja, de csak így tudta elérni, hogy felkeljek már végre. Legalább megtudtam, hogy álmomban beszélek. Minden esetre annyi biztos, hogy utálom a hétfőket."
"Peti már éppen megcsókolna, amikor egy ismerős, mégis idegesítő zajra leszek figyelmes. Mint kiderült, az egész randit csak álmodtam, most pedig jelez az ébresztőórám! A francba! Már megint hétfő! Szívesen visszatérnék az előbb átélt álomvilágba, most pedig szembesülni kell azzal a szomorú valósággal, hogy Peti igaziból azzal a szőke-liba Rékával jár, én meg még csak nem is létezem számára. Nem akarok felkelni, inkább visszaalszom. Illetve visszaaludnék, de egyszer csak félálomban meghallom édesanyám hangját: - Kriszta! Keresnek telefonon, valami Peti az.
Nekem se kellett több, hipersebességgel kiugrom az ágyból és rohanok a konyha felé, ahol csak a röhögő öcsémmel találom szembe magam. Édesanyám pedig bocsánatkérően néz rám, sajnálja, de csak így tudta elérni, hogy felkeljek már végre. Legalább megtudtam, hogy álmomban beszélek. Minden esetre annyi biztos, hogy utálom a hétfőket."
Gréta - Tizenkét éves, irodalom, The Sims széria és informatika iránt érdeklődő lány
"A iskola első napja egy jó hosszú vakáció után. Na mindegy, inkább alszok, még úgy se kell felkelnem. (...)
-Kislányom, kellj fel már az ágyból! Ha öt perc múlva nem indulsz el, akkor el fogsz késni!- de sajnos nem tudtam tovább aludni, mert anyu egy nagy hideg jeges vízzel teli vödröt zúdított a nyakamba. Nahát igen, így kezdődik a napom..."
"A iskola első napja egy jó hosszú vakáció után. Na mindegy, inkább alszok, még úgy se kell felkelnem. (...)
-Kislányom, kellj fel már az ágyból! Ha öt perc múlva nem indulsz el, akkor el fogsz késni!- de sajnos nem tudtam tovább aludni, mert anyu egy nagy hideg jeges vízzel teli vödröt zúdított a nyakamba. Nahát igen, így kezdődik a napom..."
ZTR – Tizenéves, a hasát és a kutyákat kedvelő srác
"A lány édesanyja odament a lány lábfejeihez és lehúzta a bal lábáról a zoknit. A lány félfüllel figyelte azt, hogy mit csinál az anyja és azt kezdte hinni, hogy édesanyja megbolondult, mert nem találta normálisnak azt ha valaki lehúzza a másik ember lábáról a zoknit, miközben alszik. Miután a lány édesanyja elhagyta a szobát a lány elkezdett hatalmas szemekkel bámulni ki az ajtaján, hogy az anyja mit is csinálhat azzal a zoknival, de nem látott semmit. Nemsokára a lány anyja visszatért a szobába, de a család kiskutyájával a karjaiban. A lány röhögve ugrott ki az ágyból, mert csiklandozta a pucér talpát a kiskutya nyaldosása."
"A lány édesanyja odament a lány lábfejeihez és lehúzta a bal lábáról a zoknit. A lány félfüllel figyelte azt, hogy mit csinál az anyja és azt kezdte hinni, hogy édesanyja megbolondult, mert nem találta normálisnak azt ha valaki lehúzza a másik ember lábáról a zoknit, miközben alszik. Miután a lány édesanyja elhagyta a szobát a lány elkezdett hatalmas szemekkel bámulni ki az ajtaján, hogy az anyja mit is csinálhat azzal a zoknival, de nem látott semmit. Nemsokára a lány anyja visszatért a szobába, de a család kiskutyájával a karjaiban. A lány röhögve ugrott ki az ágyból, mert csiklandozta a pucér talpát a kiskutya nyaldosása."
Csajszyh – Vidám, tizennégy éves lány
"Ezt az ellenállhatatlanul gyönyörű mosolyt ennél közelebbről még sohasem láttam ez idáig, és így az ajkai is sokkal kívánatosabbak. Érzem magamon, ahogyan engem fürkész; megpróbálom állni a gyönyörű tekintetét, de nem járok sikerrel.
- Szeretlek - mondja halkan, mire én beleborzongok. Az még csak tetézi az izgalmat, hogy kezét végighúzza az arcomon, és gyöngyégen átkarol. Lassan közelít hozzám, majd pedig… Erősen megrángat, és az arcomba kiabál.
- Kelj már fel, könyörgöm! - Az álom véget ért, üdvözöllek, valóság! Erős, októberi fény szűrődik be az ablakon, aminek hála a szemeim kinyitása csak még nehezebbé válik. - Végre! Gyerünk, öltözni! - Anyukám az. Csak nem unja még meg ezt a sok erőfeszítést, melyet minden egyes hétköznap reggel megtesz az érdekemben.
- Még csak fél nyolc van - nyöszörögtem, miután lassacskán ránéztem a falon csüggő órára.
- Csak?! - kiált fel az anyám, és látván, hogy a sok rángatással ma reggel különösebben nem megy semmire. - Rendben van, Rachel. - Édesanyám lépteit hallván lassacskán ismét kinyitottam a szemeimet. Az ablaknál tevékenykedett, aminek az volt az eredménye, hogy kinyílt.
- De anyu! - sikítottam, ahogyan megéreztem az októberi kora reggel első szeleit. Magamra húztam a takarót, ám valamiért sokkal nehezebb volt. Mintha valaki le akarná húzni rólam. És ez meg is történt.
- Felkelni! - A hangja már lassacskán a Terminátoréra emlékeztet, de csak nem adom meg magamat. Összegömbölyödök, közben pedig a végtagjaimat simogatom, hogy felmelegedjek. Ismét lépteket hallok; anyu készül elhagyni a szobát. - Van még víz a csapban - jegyzi meg mellékesen, ahogyan kilép az ajtómon; ösztönösen felülök. Ezt anyu már egyszer eljátszotta velem, és pórul is jártam.
- Már öltözök is! - kiáltom, és miután becsuktam az ablakot, egy nagy sóhaj után kinyitom a szekrényemet. Ezt a csatát most ő nyerte. De majd holnap reggel…"
"Ezt az ellenállhatatlanul gyönyörű mosolyt ennél közelebbről még sohasem láttam ez idáig, és így az ajkai is sokkal kívánatosabbak. Érzem magamon, ahogyan engem fürkész; megpróbálom állni a gyönyörű tekintetét, de nem járok sikerrel.
- Szeretlek - mondja halkan, mire én beleborzongok. Az még csak tetézi az izgalmat, hogy kezét végighúzza az arcomon, és gyöngyégen átkarol. Lassan közelít hozzám, majd pedig… Erősen megrángat, és az arcomba kiabál.
- Kelj már fel, könyörgöm! - Az álom véget ért, üdvözöllek, valóság! Erős, októberi fény szűrődik be az ablakon, aminek hála a szemeim kinyitása csak még nehezebbé válik. - Végre! Gyerünk, öltözni! - Anyukám az. Csak nem unja még meg ezt a sok erőfeszítést, melyet minden egyes hétköznap reggel megtesz az érdekemben.
- Még csak fél nyolc van - nyöszörögtem, miután lassacskán ránéztem a falon csüggő órára.
- Csak?! - kiált fel az anyám, és látván, hogy a sok rángatással ma reggel különösebben nem megy semmire. - Rendben van, Rachel. - Édesanyám lépteit hallván lassacskán ismét kinyitottam a szemeimet. Az ablaknál tevékenykedett, aminek az volt az eredménye, hogy kinyílt.
- De anyu! - sikítottam, ahogyan megéreztem az októberi kora reggel első szeleit. Magamra húztam a takarót, ám valamiért sokkal nehezebb volt. Mintha valaki le akarná húzni rólam. És ez meg is történt.
- Felkelni! - A hangja már lassacskán a Terminátoréra emlékeztet, de csak nem adom meg magamat. Összegömbölyödök, közben pedig a végtagjaimat simogatom, hogy felmelegedjek. Ismét lépteket hallok; anyu készül elhagyni a szobát. - Van még víz a csapban - jegyzi meg mellékesen, ahogyan kilép az ajtómon; ösztönösen felülök. Ezt anyu már egyszer eljátszotta velem, és pórul is jártam.
- Már öltözök is! - kiáltom, és miután becsuktam az ablakot, egy nagy sóhaj után kinyitom a szekrényemet. Ezt a csatát most ő nyerte. De majd holnap reggel…"
RSS Feed
