Vendég Vasárnap - Az '56-os forradalom

Aki abban reménykedett, hogy ez az oldal mentes lesz a megemlékezésektől, annak csalódást kell okoznom, ugyanis erre a jeles alkalomra úgy gondoltam, egy rendhagyó történelemórával egybefűzött könyv- és élménybeszámolót hozok. Pénteken részt vettem egy, az ünneppel kapcsolatos rekordkísérletben, valamint egy könyvet is olvastam a napokban ezzel kapcsolatban. Aki kíváncsi, az kattintson a Tovább…-ra, és elevenítsük fel együtt ennek az ünnepnek a nagyszerűségét.

juhaszgaga

Az eléggé hányattatott sorsú, ámde ugyanannyira fontos és közeli nemzeti ünnepünk idén „ünnepli” a 60. évfordulóját. Az 1956-os forradalom és szabadságharc a 20. századi magyar történelem legfontosabb, és mindmáig legmeghatározóbb eseménye volt, amikor is a diákok rendezte, a sztálinista reform elleni tüntetése lassan forradalommá csapott át, majd az első fegyverdörrenés után szabadságharccá fajult. Az esemény az addigi Magyarországon mai napig érezhető változásokat hozott: visszaállt a többpártrendszer, emellett a független, magyar, demokratikus ország megalakulásának alapjait tették le az akkor forradalmárok.

Mondjátok rám, hogy bolond vagyok,
átkozzatok ki, vagy nevessetek,
kimondom én, ha száz halál jár érte,
töviskorona hull az igazság fejére:
hősök vagytok pesti magyar gyerekek!
Alföldi Géza – Pesti gyereke

Az iskolában a gyerekek leginkább úgy értesülnek erről az eseményről, mint tananyag. Igazság szerint én is így találkoztam vele, de sokan járnak ebben a cipőben. Az már más kérdés, hogy idővel mennyire képes befogadni az évente megrendezett megemlékezéseket, és mennyire képes utána tiszta szívvel, tiszta magyar szívvel nekiállni ennek az ünnepnapnak. Én csak az utóbbi időben kezdtem úgy érezni, hogy az a csoda, ami ezen a napon bekövetkezett, az bizonyítja a legjobban, hogy a magyarok mindig kiálltak a szabadságukért (a „csoda” kifejezés egyébként még egyszer előkerül a cikkben). Kedden volt egy nyugalmazott tanár az iskolánkban, aki saját élményei által elmesélte ’56 eseményeit, és azt mondta, és ez meg is maradt bennem: „kicsi ország vagyunk, de a szabadságszeretetünk nem ismer határokat”.

Ahogy mondtam, az eseményt illető „csoda” kifejezés most is szerepel. A 60. évforduló alkalmából Miskolc városa úgy döntött, hogy méltó módon emlékeznek meg a hősökről, mégpedig úgy, hogy összesen 1956 középiskolás diák egyszerre szavalja el a Nemzeti dalt. Ez az emlékév egyik programsorozatának legkiemelkedőbb eseménye volt, ami Csoda ’56 néven mutatkozott be.

​Elsősorban azért jelentkeztem erre az eseményre, mert az ofőm megígérte, hogy ad egy „szabadnapot”, amit ő igazol le. Végül ebből nem lett semmi, de ez csöppet sem változtatott azon a tényen, hogy nem bántam meg a jelentkezést. A pénteki nap különben is esős napnak ígérkezett, ami pont a nyilvános szavalásra érte el a tetőpontját, ami eléggé megnehezítette mind a közlekedést a hatalmas tömegben, mind pedig azt, hogy láthassuk a színpadokat. Ettől függetlenül ez is egy élmény volt, még életemben nem voltam ilyen hatalmas viharban egy szabadtéri rendezvényen. A bőrkabátom átázott, az ajándékba kapott sorszámozott pólók – ugyanis ezzel bizonyították, hogy 1956 diák van jelen – csuromvizesek lettek, arról nem is beszélve, hogy iskolatársam szavait idézzem, úgy néztünk ki benne, mint a Michelin bábú.
Készítettem néhány képet, amik nem lettek túl művésziek, de nézzétek el, rossz volt az idő :D

Ez az esemény nem csak az ünnepélyessége miatt jelentős: rekordkísérlet is volt egyben, aminek eddigi rekordját szintén Miskolc tartotta. Az 1956 diákot számláló tömeggel – ami időközben átlépte a 2000 főt is – megdöntöttük a legtöbb embert számláló szabadtéri flashmob rekordját (vagy valami hasonlót), ami eddig hétszáz körül volt. Osztálytársam bőrig ázva, tettetett lelkesedéssel mondta, hogy ez milyen jó már. És tényleg, szerintem ez király módja volt annak, hogy az évforduló alkalmából „összehozza” a város diákseregletét.

’56 kapcsán nekem mindig az a kép maradt meg a fejemben, hogy Budapest utcáin megannyi fegyveres civil, szovjet tank, és hullahegyek egész tömege hever, miközben azon eddig nem igazán gondolkodtam, hogy a játéktábla másik oldalán mi lehetett. Nekem nincs olyan rokonom, aki különösebben érdekelt lett volna a forradalomban, ezért nem véletlenül maradtam ennél a képnél. Viszont A mi ’56-unk című könyv rávilágított arra, hogy nem csak az előbbi helyzet létezett október 23-án és a rá következő napokban.
A könyv tulajdonképpen egy interjú… könyv. Közszereplőket szólaltat meg, az emberek által ismert színművészeket, énekeseket, de megszólalnak benne egyetemi konjuktorok, igazgatók, vallási felekezetek vezetői is. Így első olvasatra mindannyiuk tökéletesen különbözőnek tűnnek, és a történeteiket olvasva tényleg azok. Más élet, más helyszín, más élmények. Családi élmények, személyes élmények elmeséléséből áll a könyv össze, amik szinte testközelbe repítenek minket az októberi eseményekhez.
Aki kicsit is érdeklődik az októberi forradalom iránt (mint jómagam ^^), annak feltétel nélkül ajánlom, de azoknak is, akik egyszerűen csak meg akarják ismerni a „másik oldalt” is.

Az 1956-os forradalom megismertette a világgal a magyar népet, az olaszok zenét írtak rólunk, a Times pedig Az Év emberének a magyar szabadságharcost választották meg. Ugyanakkor a magyarok emlékezetébe is örökre bevésődött ez az esemény, amit a rendszerváltásig eltitkoltak, de csöppet sem veszített jelentőségteljességéből. És bár az utcákon manapság béke honol, a mai nap alkalmából álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk el, mi mindent őriz az az egy aszfaltozott lábnyom, amin éppen állunk.

Ma emlékezzünk erre!