Azt hiszem, elmondhatom, hogy a zenei stíluson belül is az alapján, amit hallgatok, egy érdekes és furcsa rétegnek vagyok tagja. Szóval most ennek a zenei stílusnak a „legenyhébb” zsánerei közül mutatok nektek pár számot. Ha egy számomra ismeretlen bandának a zenéibe kezdek bele, először Youtube-kapitányba kapaszkodok, és a keresőbe beírom a banda nevét, majd az első számot, amelyiket kidobja, hallgatom meg tőlük. Először amire figyelek, az a szám üzenete, szövege és hangulata, amely, ha megtetszik, képes vagyok a végtelenségig azt az egyet hallgatni, csak pár nap után keresek egy másikat.
Leo
Az első dal, amivel kezdem, egy 2001-es szám, a System Of A Down című bandának a legnépszerűbb dala, a Chop Suey!, amely a Nu Metal műfajba illik a legjobban. Már a kezdőhangok berántottak, a szövege zseniális, amiről pedig szól, nekem az tetszik a legjobban. A dal maga a szuicid gondolatok és az azokban lévő fájdalom körül forog. A számból sugárzik az elemi fájdalom, amit én magam is átéltem és a mai napig bennem van. Amikor úgy érzem, hogy ez a régi fájdalom visszatér, akkor elkezdem ezt a számot hallgatni, mert ilyenkor elfeledem a rossz érzéseket és csak élvezem. Érdemes meghallgatni.
A következő megint csak egy viszonylag öregebb dal, amely inkább egy tragikus véget ért szerelemről szó, és arról, hogy az egyén nem akarja elfeledni a szép emlékeket. Hasonló érzéseket én is átéltem, és a zene képes volt rajtam segíteni. A Sum-41 név igencsak ismerős lehet, hiszen akik a 2000-es években tinik voltak, újra és újra összefutottak a banda számaival (legalábbis a bátyám szerint ők régen mindig ilyeneket hallgattak). A banda a 2000-es évek punk zenéibe, vagy másnéven pop-punk kategóriába tartozik, amely a mai napig többé-kevésbé szilárdan megállja a helyét. Érdemes ránézni a banda zenéire, elég sok slágerük volt abban az időben.
És akkor most jött el a Metallica szekció ideje:
Először is a kedvenc számommal kezdem, amelyről előre is elnézést kérek, ha sokat írok, de kérlek bocsássátok meg, de a banda egyik leghíresebb számáról írok, amely a számomra a legtökéletesebb dal. A Metallica negyedik nagylemezéről, az …And Justice For All-ról való a One, (a dal címe inkább Valakire fordítható mintsem arra, hogy Egy) amely a banda első olyan dala amelyhez videó is készült, és az MTV Top 100 Videóklip listáján a 38. helyet kapta. A dal egy könyvön és az abból készült filmen alapszik (amelynek az írója és rendezője ugyanaz az ember, James Dalton Trumbo), amelynek van valóságalapja. A dal (és így könyv és film is, aminek a címe Johnny gut his gun, magyarul pedig Johnny háborúba megy) egy emberről szól, aki elment az I. világháborúba, ahol egy aknának hála elvesztette a végtagjait és az összes érzékszervét, de agyi funkciói tökéletesen működnek, így hát saját testének a rabja. Először öngyilkosságot kísérel meg, de nem jár sikerrel, mert egy csövön keresztül lélegeztetik. Eközben felidézi az életét, kedvesét, és a gyerekkorát. Kommunikálni csakis azáltal tud, hogy a fejét a párnájához csapkodja, ezzel morze-jelet adva. Később azt kívánja, hogy hordozzák körbe az országban, hogy láthassa a háború szörnyűségeit. Ezt sajnos nem tudják teljesíteni, ezért újra a halált kívánja. A dal is az ő küzdelmeiről szól. A szöveg brutálisan szókimondó, amely szükséges is volt, hogy a dal sikeres legyen. Nem húzom tovább a szót, itt a dal:
Először is a kedvenc számommal kezdem, amelyről előre is elnézést kérek, ha sokat írok, de kérlek bocsássátok meg, de a banda egyik leghíresebb számáról írok, amely a számomra a legtökéletesebb dal. A Metallica negyedik nagylemezéről, az …And Justice For All-ról való a One, (a dal címe inkább Valakire fordítható mintsem arra, hogy Egy) amely a banda első olyan dala amelyhez videó is készült, és az MTV Top 100 Videóklip listáján a 38. helyet kapta. A dal egy könyvön és az abból készült filmen alapszik (amelynek az írója és rendezője ugyanaz az ember, James Dalton Trumbo), amelynek van valóságalapja. A dal (és így könyv és film is, aminek a címe Johnny gut his gun, magyarul pedig Johnny háborúba megy) egy emberről szól, aki elment az I. világháborúba, ahol egy aknának hála elvesztette a végtagjait és az összes érzékszervét, de agyi funkciói tökéletesen működnek, így hát saját testének a rabja. Először öngyilkosságot kísérel meg, de nem jár sikerrel, mert egy csövön keresztül lélegeztetik. Eközben felidézi az életét, kedvesét, és a gyerekkorát. Kommunikálni csakis azáltal tud, hogy a fejét a párnájához csapkodja, ezzel morze-jelet adva. Később azt kívánja, hogy hordozzák körbe az országban, hogy láthassa a háború szörnyűségeit. Ezt sajnos nem tudják teljesíteni, ezért újra a halált kívánja. A dal is az ő küzdelmeiről szól. A szöveg brutálisan szókimondó, amely szükséges is volt, hogy a dal sikeres legyen. Nem húzom tovább a szót, itt a dal:
A következő dal a Metallica 5. albumáról van, amely miatt sok rajongó kiábrándult az együttesből, de csak azért mert, nem olyan gyors, mint az elődei. Szerintem ez nem igaz, mert a szövegei ugyanolyan jók, csak a témájuk változott. Az albumról a kedvenc dalom a The Unforgiven ami a mások által értéknek nevezett dolgok irányítják életünket:
És akkor jöjjön az utolsó Metallica szám mára, amely a 3. albumukról van,a Master Of Puppets-ről, méghozzá a címadó daluk. A szám a drog-függőségről szól, illetve arról, hogy aki egy ilyesfajta függőségtől szenved, ezt a harcot rég elvesztette (ez a gondolat egyébként Platóntól származik). Néhány „Metál-elitista” szerint ez nem Thrash Metal (egyébként az, maga a Thrash a Metallicától származik, és elképesztően gyors az egész, valamint témák terén is remekel, mert nagyrészt a politikáról és a vallásokról írnak). A dalt a néhai Cliff Burton (véleményem szerint a világ legjobb basszus-gitárosa) írta, aki 1987-ben meghalt, és az ő helyére került Jason Newsted, aki az …And Justice For All-on játszik először albumon.
Ui.: Bocsánat, ha egy kicsit szubjektív lett és úgy érződik, hogy rá akarom sózni mindenkire a dalokat, de ez a top 5 dal, szóval egy picit túlzásba estem :D Ha végig olvastad, akkor pedig köszönöm.
Bónuszként pedig az oldal ma égjen Metallica-lázban:
RSS Feed
