Vendégkritika - A remény varázsa - Tündérmese a valóságban - Írta: Nita90

Az oldal egyik leghosszabb története Pötyi A remény varázsa – Tündérmese a valóságban című tale-je. Megjelenése óta, több mint fél éve követem a történetet, s mivel  a heti kritikákkal egy ideje adós maradtam, itt az ideje, hogy kárpótlásul összefoglaljam a véleményemet a tale-ről egy kicsit hosszabban. 

Folytatás a Tovább mögött. 

A cím alapján kicsit szkeptikusan álltam a történethez, túl hosszúnak és túl soknak éreztem, valami egyszerűbb, rövidebb, figyelemfelkeltőbb szerencsésebb választás lett volna. Ez persze nem tántorított el az olvasástól, érdeklődve kezdtem bele az olvasásba a Záhony felé zakatoló vonaton.
A történet első részében felvázolt alapszituációt rendkívül érdekesnek találtam: egy lányiskola, amely menedéket nyújt a maffia elől bujkálni kényszerülők számára. Akik ide bekerülnek, teljesen megváltozott külsővel, új névvel, új emberként kénytelenek megbirkózni az új életükkel, ami érthető módon keveseknek megy döccenőmentesen. Ez alapján nagyon ígéretesnek éreztem a történetet, egy feszültséggel, izgalmakkal és lélektani drámával és akcióval teli tale-t vártam, kíváncsian vártam hát a folytatást. 

Legnagyobb sajnálatomra azonban végül nem azt kaptam, amit vártam. Bár a történetben számos remek ötlet volt, például Blair származásának története, a Trish-sel való feszült testvéri viszony (valamint a lány titokzatos, piros tablettái), vagy a maffiás szál, mégis nehezen állt össze a cselekmény. Az első nagy gondom a történettel az, hogy nagyon sok indokolatlan, sőt, fölösleges jelenetet, sőt részt olvashattunk; amit harminc részen keresztül elmeséltél, ahhoz tíz-tizenkét rész is bőven elég lett volna. Nem értettem például, miért volt szükség egy-egy teljes részen át részletezni Egyiptom vagy Kína nevezetességeit, vagy rögtönzött ásványtani leírást tartani (amit megkoronáztak az „Akárcsak a szivárványkőről, erről sem találtam semmit, de szerintem van hasonlóság a két ékkő között. Ez is sokszínű és különleges. - jelentettem ki. Jobbat nem tudtam kitalálni”-típusú, kevésbé informatív leírások.) A motivációd érthető volt, ezeken keresztül szeretted volna bemutatni Blair jellemfejlődését, de sajnos átestél a ló túloldalára, mert ezek a részek magához a cselekményhez és a főszereplő jellemfejlődéséhez nem igazán adtak hozzá. A másik nagy problémám a történettel, hogy egyszerre próbált simses és valóságos lenni, és ezt a kettőt a lehető legrosszabbul sikerült ötvöznöd. Például a 67 fős nagyváros (a Simsben valószínűleg tényleg ennyien laknak ott), a három országban átélt kalandozások (ami olyan volt, mint egy Sims 3 – A világ körül bemutató),  az állatmenhely, a gyerekfelügyelet,  a semmi közepére bekötött áram és víz, vagy a Kínából ajándékként küldött „friss” hal, aláásták a maffiás és lélektani vonal hitelességét. Abban az esetben ez a keveredés nagyon jól működött volna, ha egy kicsit humoros, önironikus vagy a Simset kifigurázó műnek szántad volna, de érződött rajta, hogy nem annak készült. 

A harmadik gondom a sok filozofálgatással volt, amit ekkora mennyiségben néhol kifejezetten fárasztó volt olvasni. A kevesebb több lett volna. Valamint hatásosabb lett volna őket az átélt események után prezentálni, amikor már az olvasó is tisztában van a történtekkel. Utólag mindig könnyebben emészthetőek a tanulságok, mint előre.

Ami a szereplőket illeti, sajnos egyiket sem éreztem kiforrott jellemnek. Főhősnőnknek, Blairnek ugyan bölcsnek tűnő gondolatai és meglátásai vannak, de ezek a legtöbbször túl általánosak, és a lány valódi személyiségéről nem árulnak el sokat. Bajban lennék, ha jellemrajzot kéne róla írnom. Valamint a szavaiból kicsit úgy tűnt, ahhoz képest nagyon könnyen túllépett a befogadó családján, hogy a vér szerinti szüleit alig ismerte. Értem, hogy a vér szava fontos, de ez akkor is sántított nekem egy kicsit. Blair párja, Kevin egy fokkal körülírhatóbb: jófiú, nem túl izgalmas, de szimpatikusnak nevezhető srác. Talán Trish az, a féltékeny (mostoha)testvér, aki karakteresebb, érdekesebb, valódi jellemmel felruházott szereplő lett. A maffia tagjai pedig fájdalmasan egyszerűnek és amatőrnek lettek beállítva: túl egyszerű volt legyőzni őket és túljárni az eszükön (nem értem, hogy nem bukott le a beépített ember, amikor szerintem elég feltűnő volt a ténykedése), valamint a motivációik, szándékaik sem voltak teljesen tiszták. Amikor pedig közösen sajnálták a fogva tartott Blairt, az pedig már-már komikus volt.   

Amit viszont kifejezetten jónak éreztem, az a fogalmazásod. Már az első részben feltűnt, mennyire jól fűződ a mondatokat, és milyen választékosan írsz. Sajnos a vesszők érezhetően az ellenségeid, de úgy vélem, a helyesírási hibák a legkönnyebben korrigálható dolgok. Csak biztatni tudlak, mert jó úton jársz.
Az illusztrálás alapvetően rendben van. Még (főleg) az elején becsúszott pár baki, például a hiányzó plafon, a berendezés pedig néhol lehetett volna gazdagabb, valamint bánhattál volna bátrabban is a pózokkal és az in-game animációkkal, de itt is úgy érzem, hogy jó lesz az irány. Kiemelném az egyiptomi és a kínai képeket, amelyek például kifejezetten gyönyörűek lettek. A simjeid is jól néznek ki, apró megjegyzés, hogy az új szemszín határozottan jobban áll Blairnek, az eredeti türkizkékkel kicsit üresnek tűnt a tekintete. 

Elnézést, ha a kritikám kicsit kemény és szigorú lett, de úgy éreztem, egy őszinte vélemény talán segíthet neked a fejlődésben, Pötyi. Összességében az alapötlet nagyon tetszik, szépen írsz, és volt pár nagyon jó és érdekes ötleted, a történetvezetésen és a jellemábrázoláson viszont még van mit csiszolni, javaslom, olvass minél több könyvet és írással kapcsolatos segédletet. A novellád és a vázlatos feladatod alapján egyértelműen látok benned potenciált, és érzem a fejlődést, úgyhogy írj, gyakorolj minél többet, kezdetben  talán rövidebb írásokkal próbálkozz, és fokozatosan növeld a mennyiséget. Valamint remélem, akad (vagy már akadt) jelentkező a lektoros hirdetésedre. Sok szerencsét kívánok a továbbiakhoz!