Vendégkritika - Kísértő múlt - Írta: DeeDee

Már régebben meg akartam írni ezt a kritikát, csak valahogy mindig húzódott, halasztódott, később meg elfelejtődött. De most hogy már a második évad is láthatóan készülget, végre eszembe is jutott, hogy képernyőre vessem gondolataimat a Kísértő múltról.

​Először is meg kell jegyeznem, hogy nagyon szeretem a krimit, szóval már az ajánló után nagyon kíváncsian vártam, hogy mit hoz ki Lexy ebből a műfajból. Azt kell mondanom, hogy végül mind maga a történet, mind az illusztrálás felülmúlta a várakozásaimat.

Részletek a „Tovább” mögött.

Mit tudhattunk meg az ajánlóból? Történik egy gyilkosság, ami a főszereplőt húga halálára emlékezteti, és ezért mindenképpen el akarja kapni a tettest. Őszintén szólva ez egy kicsit sablonosan hangzik így elsőre. Azonban már a történet első részétől egyértelművé válik, hogy a Kísértő múlt minden, csak nem sablonos.

Az első pár rész után már bírom a nyomozópárost. Doriant, aki imádnivalóan bunkó személyiségével és határozottságával mindig színt visz a jelenetekbe, valamint Andreát, aki megfontoltan, higgadtan, jól átgondolva próbálja felgöngyölíteni az ügyet. Természetesen a két főszereplő körül a közös jelenetekben szikrázik a levegő (mert mi lenne egy történet szerelmi szál nélkül, de komolyan), ám nem válik egymás iránti vonzalmuk a főszállá, és nem vesz el a nyomozásból, hanem inkább hozzáad: az ilyen közös jelenetek is segítenek a gyilkos kézre kerítésében. Nem mellesleg jó olvasni az Andrea és Dorian közötti párbeszédeket, ahogy csipkelődnek egy kicsit :)

A nyomok természetesen több gyanúsítotthoz is vezetnek, ahogyan azt egy jó krimiben megszokhattuk. Többeknek is lehet indítékuk a gyilkosság elkövetésére, Bradfordnénak a férje szeretőjének eltávolítása, Gregorynak a viszonzatlan szerelem, azonban a tettes végül egy olyan személy lesz, akire kevesen (vagy talán senki sem) számított. Pedig visszaolvasva a történetet bizony akár gyanússá is válhatott volna egy ponton Miss Norton. Szóval rendkívüli munka úgy elrejteni a gyilkost, hogy közben szem előtt is legyen, nagyon tetszett!

Na, de térjünk vissza egy kicsit a karakterekhez, mert a szereplők adják a történet sava-borsát. Nem is lehetne több szó nélkül elmenni Dorian Carson nyomozó mellett, aki engem személy szerint már a legelső promóképpel levett a lábamról. A férfi rendkívül szókimondó karakter, a nyomozás során sem fogja vissza magát, bátran kérdőre vonja a gyanúsítottakat. Szerintem ő egy nagyon érdekes személyiség, a történet során bepillanthatunk a (nem túl rózsás) múltjába is, ami segítségünkre van abban, hogy megértsük, miért viselkedik sokszor így. Bár volt olyan pont, amikor kijárt volna neki egy alapos fenékbebillentés, még az Andreával szembeni szemét húzása is megérthető az ő szemszögéből, még ha nem is egy jó megoldás (igazság szerint borzalmas).

A másik főszereplő a csinos nyomozónő, Andrea Mackenzie, aki hirtelenjében kerül az események sűrűjébe, de remekül helytáll, sőt, még Doriant is elviseli (ami pedig néha elég nehéz feladat). Akár azt is mondhatnám, hogy a nyomozópáros tagjai ellentétei egymásnak, ám ez nem lenne igaz, nem ellentétek, hanem inkább jól kiegészítik egymást. Sajnos Andreának is kijutott a fájdalomból eddigi élete során (és a drága exférjének is kijárna egy fenékbebillentés), és látszik, hogy még mindig kísértik a múltban történtek. A gyanútlan olvasó reméli, hogy majd ők ketten segítenek egymásnak elfelejteni a múltat, de… nem.

Bevallom, hogy engem kissé lelombozott a befejezés, de már nem csüggedek, hiszen még ott lesz a második évad, hogy tisztázzák a félreértéseket (ugye? *bociszemekkel néz*). Szóval nagyon-nagyon izgatottan várom, hogy mi fog történni a továbbiakban. Lehet, hogy túl naiv vagyok, de én még reménykedem a happy endben!

​A főszereplők mellett érdemes szót ejteni a többiekről is, hiszen minden egyes kisebb-nagyobb szereplőnek egyénisége van, ami pedig szerintem rendkívül fontos. Tom, Edi, Gerard, Annabell, mind hozzáadnak a történethez, és a gyilkossági ügy megoldását is előrébb viszik.

Na, most rátérnék a történet mellett a tale műfaj másik összetevőjére, a képekre. Amik szerintem eszméletlenül jók lettek! Alapvetően óvatosan közelítem meg a Sims 3-mal készült sztorikat, többek között azért, mert nekem valahogy csak káosz jön ki a kezeim közül, ha képeket próbálok készíteni ezzel a játékkal, ezért kicsit nehéz elképzelnem, hogy mások hogyan tudnak dolgozni vele. De minden esetleges előzetes félelmem teljesen alaptalannak bizonyult, a képek rendkívül kifejezőek lettek, és a mániámnak számító arckifejezések is tökéletesen rendben voltak. Főleg a sok szereplős felvételek, pedig mozgalmasak, szinte élnek, öröm rájuk nézni. Én nem tudom, hogy hogy varázsolsz ilyen képeket, de valamit nagyon tudsz! :D

A másik, amit a képekkel kapcsolatban kiemelnék, az a helyszínek. Hihetetlenül részletgazdag lett a díszlet: a boncterem, a rendőrkapitányság, a kórház, az építkezés, az utcák, mind fantasztikusak, és akár tényleg valós helyszínek is lehetnének. Biztosan nem két perc volt felépíteni mindent, le a kalappal!

​Összességében imádtam a Kísértő múltat, és tűkön ülve várom a második évadot, ami reményeim szerint még az elsőt is túl fogja szárnyalni! :)