Mára már mindenki tudja, hogy október 31-én éjjel ránk köszönt a Halloween – ám tévedés azt hinni, hogy ezt az őrült jelmezekkel, lobogó tüzekkel és különös lényekkel teli ünnepet az amerikaiak terjesztették el a világon.
Sokkal ősibb és jelentőségteljesebb, mint ahogy azt a mai ember gondolná, tele furcsa esetekkel, ádáz lényekkel, komoly hiedelmekkel és hagyományokkal, ugyanis október 31-én éjjel kezdődik a kelta kultúrkör egyik legjelentősebb ünnepe, a Samhain.
Kattintsatok a továbbra, és olvassátok el, miről is szól ez az ünnep valójában. :)
Sokkal ősibb és jelentőségteljesebb, mint ahogy azt a mai ember gondolná, tele furcsa esetekkel, ádáz lényekkel, komoly hiedelmekkel és hagyományokkal, ugyanis október 31-én éjjel kezdődik a kelta kultúrkör egyik legjelentősebb ünnepe, a Samhain.
Kattintsatok a továbbra, és olvassátok el, miről is szól ez az ünnep valójában. :)
Carmilla
Szeretném felhívni az olvasó figyelmét, hogy helyenként az egyes legendák igen véres részleteket is tartalmaznak, elvétve rémisztőek vagy felkavaróak lehetnek. Mindenki ennek tudatában olvassa.
A mezők csupaszok, a levelek lehullottak a fákról, az égbolt szürke és hideg, a föld meghalt és alszik. Minden évben, a tizedik hónap utolsó holdja alatt az ősi népek, akik csupán két évszakra osztották fel az évet, egyszerre ünnepelték meg a halált és az újjászületést, és a nyár végét jelentő Samhaint elképzelhetetlen módon tisztelték.
Ám e tiszteletet nem csak az óév búcsúztatásával nyerte el magának az ünnep, ősi legendák szólnak arról, hogy ezen az éjjelen megnyílik a kapu, elvékonyodik a fátyol, amely világunkat elválasztja a misztikustól, a szellemföldtől. A holtak visszajárnak, táncot járnak az élők fölött, megszállják őket, rontást és átkot hoznak rájuk.
A vöröslő szemű pokolkutyák ezen az éjjelen a ley-vonalak mentén áldozatra lesnek, a Banshee sikolya száll a sötét erdők fái fölött, a mosónő véres ruhát mos a pataknál, és a Dullahan végigvágtázik a poros utakon…
Ám e tiszteletet nem csak az óév búcsúztatásával nyerte el magának az ünnep, ősi legendák szólnak arról, hogy ezen az éjjelen megnyílik a kapu, elvékonyodik a fátyol, amely világunkat elválasztja a misztikustól, a szellemföldtől. A holtak visszajárnak, táncot járnak az élők fölött, megszállják őket, rontást és átkot hoznak rájuk.
A vöröslő szemű pokolkutyák ezen az éjjelen a ley-vonalak mentén áldozatra lesnek, a Banshee sikolya száll a sötét erdők fái fölött, a mosónő véres ruhát mos a pataknál, és a Dullahan végigvágtázik a poros utakon…
A halandók ezen az éjjelen két soros, hatalmas máglyát raktak, és igyekeztek minél hatalmasabb tüzeket gyújtani – az asszonyok és gyermekek, idősek és betegek a belső körben foglalták el a helyüket, az életerős férfiak pedig egyel kijjebb, a két tűzkör között. Egész faluk gyűltek össze ilyenkor, az emberek egymásba kapaszkodtak és virrasztottak, miközben gyógyfüvekkel és hiedelmeik szerint védelmet jelentő növényekkel (paponya, gyimbor, elecke) szórták és dörgölték be magukat, így védekezve a szellemek és gonosz tündérek ellen.
Úgy tartották, hogy a Samhain éjjelén köttetett házasságok a legerősebbek, földi halandók számára felfoghatatlan mágiával átitatottak, mert nem csak az égiek, de a másvilágiak is megáldják azt – egészen addig, míg az egyik fél meg nem szegi az eskü szövegét. Ha megteszi, eljön érte a Sin siriche du (gael kifejezés, jelentése: fekete tündér), és ellopja a hazug lelket, a másvilágba csalja, hogy aztán ott az örök időkig csalafinta dolgokat műveljen vele.
Az emberek arra is odafigyeltek, hogyha Samhain éjjelén lépteket hallanak a hátuk mögött, nem szabad megfordulni, mert valószínűleg egy szellem követ, és ha gonosz, s te a szemébe nézel, megszállja a tested – s ugyanez vonatkozott a vacsorára is: ha senki sem beszélt evés közben, az nem jelentett jót. Ebből okból kerültek elő ilyenkor a kolompok is – a nagy, erőteljes zajokkal igyekeztek távol tartani a rossz lelkeket, és a közelmúltban elhullott állatok csontjainak egy részét elásták a bejárati ajtók előtt, hogy azok halálukban is védelmezzék gazdáikat.
A vadászsólymokat tartó uraságok a saját vérükkel rajzoltak keresztet a röptetőtornyok ajtajára is, hogy a drága állataik is élvezhessék a védelmüket, ám nagyon odafigyeltek, nehogy egyet is megpillantsanak közülük; a gyermekek csuklóit pedig az anyák sokszor a saját hajukból levágott tinccsel hozzákötötték a saját kezükhöz, nehogy az ártó erők elragadhassák őket.
A vadászsólymokat tartó uraságok a saját vérükkel rajzoltak keresztet a röptetőtornyok ajtajára is, hogy a drága állataik is élvezhessék a védelmüket, ám nagyon odafigyeltek, nehogy egyet is megpillantsanak közülük; a gyermekek csuklóit pedig az anyák sokszor a saját hajukból levágott tinccsel hozzákötötték a saját kezükhöz, nehogy az ártó erők elragadhassák őket.
Ezen az éjjelen a fekete macskák tekintetét is kerülték, mert ők állnak legközelebb az ördöghöz, és a szellemek könnyebben megszállják a testüket, ellenben a baglyok szerencsét hoznak, mert az égből lecsapva felfalják a gonosz lelkeket. A denevérekkel azonban érdemes vigyázni, mert a skót legendák szerint Samhain éjjelén hamarabb elhagyják a fészkeiket, hogy híreket vigyenek a másvilágiaknak.
A Samhainkor előkúszó pókokat viszont az ősi hiedelmek szerint sosem bántották, mert a túlvilági, halott ősök ezen állatok testébe rejtőzve figyelték leszármazottaikat, áldották meg és védelmezték őket.
A Samhainkor előkúszó pókokat viszont az ősi hiedelmek szerint sosem bántották, mert a túlvilági, halott ősök ezen állatok testébe rejtőzve figyelték leszármazottaikat, áldották meg és védelmezték őket.
Az emberek, falusiak és főurak egyaránt, megveszekedetten keresték a híresen eszes, legendákban és mondákban jártas vándorló cigányok kegyeit, mert a hiedelmek szerint a bölcseik képesek voltak megtalálni a ley-vonalakat.
Ha sikerült elnyerniük a bölcsek kegyét, a cigányok elvezették az embereket a ley-vonalak találkozásához, hatalmas védőköröket rajzoltak a tűz köré, megáldották a halandókat és folyamatos kántálással igyekeztek távol tartani a rossz szellemeket, a föld energiáit és a természet isteneit hívva segítségül.
A ley-vonalaknak sok elnevezése van a világon: istenek ösvényei, sárkányvonalak, tündérösvények. Valójában a Föld energiavonalait értjük alatta, amely az elterjedt mondák alapján különös mágiát hordoz – a boszorkányok, sámánok és druidák e ley-vonalak mentén szerették elvégezni a varázslataikat, mert azok így sokkal erősebbek és pontosabbak voltak.
Ha sikerült elnyerniük a bölcsek kegyét, a cigányok elvezették az embereket a ley-vonalak találkozásához, hatalmas védőköröket rajzoltak a tűz köré, megáldották a halandókat és folyamatos kántálással igyekeztek távol tartani a rossz szellemeket, a föld energiáit és a természet isteneit hívva segítségül.
A ley-vonalaknak sok elnevezése van a világon: istenek ösvényei, sárkányvonalak, tündérösvények. Valójában a Föld energiavonalait értjük alatta, amely az elterjedt mondák alapján különös mágiát hordoz – a boszorkányok, sámánok és druidák e ley-vonalak mentén szerették elvégezni a varázslataikat, mert azok így sokkal erősebbek és pontosabbak voltak.
A pokolkutyák (scucca – jelentése démon), a vöröslő szemű, véres fogú pokolfajzatok ezen ösvények mentén kísértenek, és ha valakit üldözőbe vesznek Samhain éjjelén, az az elkövetkező reggelt már nem éri meg.
Ugyanehhez az ünnephez kapcsolódik további két másik legendás lény is: a banshee és a Dullahan.
Ugyanehhez az ünnephez kapcsolódik további két másik legendás lény is: a banshee és a Dullahan.
A Sikoltóknak rengeteg megnevezésük létezik: banshee, bansí, bean si, sikoltó hölgy, sikolyasszony, sirató, sikító szellem, stb. A legelterjedtebb elnevezés a mai napig a banshee, amely a gael Bean Sídhe szóösszetételből ered, jelentése pedig tündérasszony, szellemasszony. A halál hírnökeként váltak ismertté.
Az ír legendákban a banshee többnyire láthatatlan, gyászéneket kántál annak a háza előtt, aki hamarosan meg fog halni, a skót történetekben ellenben öreg, hajlott hátú, koszos öregasszonyként jelenik meg, aki egy mosóteknő fölé görnyedve annak a ruháját mossa (innen ered Bean nighe, azaz A Mosónő elnevezés is) , aki hamarosan elhalálozik, s amikor ez bekövetkezik, iszonytató sikolyt hallat.
A monda szerint, amely Mull szigetén eleven, egy családi háborúság során Ewan 16. századi törzsfő csatába készült az apósa, Moy Castle ura, MacLaine ellen. A csata előestéjén találkozott egy vénasszonnyal, aki véres ingeket mosott egy hideg vizű patakban. Ewan tudta, hogy a vénasszony a halál hírnöke, és másnap annak a biztos tudatában lovagolt ki a csatába, hogy meg fog halni. Ewant egyetlen bárdcsapás ölte meg, amely levágta a fejét a törzséről. A klán mai főnökei úgy tartják, hogy a Mull dombjain ügető, fej nélküli lovas a halál hírnöke, ő vette át a kísérteties mosónő szerepét.
Az ír legendákban a banshee többnyire láthatatlan, gyászéneket kántál annak a háza előtt, aki hamarosan meg fog halni, a skót történetekben ellenben öreg, hajlott hátú, koszos öregasszonyként jelenik meg, aki egy mosóteknő fölé görnyedve annak a ruháját mossa (innen ered Bean nighe, azaz A Mosónő elnevezés is) , aki hamarosan elhalálozik, s amikor ez bekövetkezik, iszonytató sikolyt hallat.
A monda szerint, amely Mull szigetén eleven, egy családi háborúság során Ewan 16. századi törzsfő csatába készült az apósa, Moy Castle ura, MacLaine ellen. A csata előestéjén találkozott egy vénasszonnyal, aki véres ingeket mosott egy hideg vizű patakban. Ewan tudta, hogy a vénasszony a halál hírnöke, és másnap annak a biztos tudatában lovagolt ki a csatába, hogy meg fog halni. Ewant egyetlen bárdcsapás ölte meg, amely levágta a fejét a törzséről. A klán mai főnökei úgy tartják, hogy a Mull dombjain ügető, fej nélküli lovas a halál hírnöke, ő vette át a kísérteties mosónő szerepét.
Érdekes, hogy ebből a mondából alakult ki egy másik: a Dullahan, azaz fej nélküli lovas legendája. A Dullahan a halál hírnöke; egyes források szerint szintén fej nélküli, mások szerint vörösen izzó szemű, fekete lován vágtat, saját fejét pedig a hóna alatt szorongatja. Több különböző feltételezés kering arról, hogy miként jelöli ki az áldozatait: egyesek szerint, aki mellett megáll Samhain éjjelén, az hamarosan búcsút inthet a földi létnek. Mások úgy tartják, hogy az elátkozott nyárvégi éjszakán vérrel teli vödröt dob a kiszemeltre, vagy egyszerűen csak kimondja áldozata nevét. Egyetlen "biztos" védekezés létezik ellene: ha az áldozat a Dullahan látogatása után észak felé fordul, és az északi istenekhez imádkozva háromszor kimondja: Dullahan.
Mi több, sok történet kering a Dullahan és a banshee, azaz a mosónő és Ewan "társulásáról", amelyekben e két vészjósló alak a mágia éjszakáján, Samhainkor egy hat fekete ló húzta szekéren rója a szigetek útjait, s az állatokat emberi gerincoszloppal korbácsolják.
Amit bizonyosan tudunk, és ami szinte az összes népcsoport mondáira jellemző, hogy a sikoltók leszármazottai voltak az első siratóasszonyok - a bansheekről tudvalevő, hogy ha valaki erőszakos halált halt, hangosan, dobhártyaszaggatóan sikítottak, ám ha az illető csendesen, nyugalomban halálozott el, akkor csak halkan sírdogáltak, a boszorkányok pedig félték a banshee sikolyát, mert maguk is sikoltókká váltak tőle.
Megérzik a halált ízét - így tartják a történetek. Vonzza őket a testből tovaszálló lélek suhanó zaja, érzékelik, hogy mikor hagyja el a szellem a porhüvelyt. Néhány legenda úgy tartja, hogy a bansheek, ha megérzik a lelket, képesek azt a saját testükben foglyul ejteni, sőt, egyes hiedelmek szerint a vikingek ezek miatt a sikoltók miatt kezdték elégetni halottaikat - a tűz zaja elnyomja a felszálló lélek hangját.
További érdekesség, hogy 1759-ben George Breckley azt vallotta, hogy a Samhain-tűzkör tűzifáinak gyűjtése közben a közeli erdőből hangokat hallott, és amikor belépett az ösvényre, egy fekete hajú, arctalan nő toppant elé, aki iszonyatos hangon sikított. Nem tudni, mi igaz Breckley történetéből, ám a korabeli feljegyzések szerint a férfi az eset után teljesen megsüketült, és több mint nyolc éven keresztül napi szinten szivárgott a vér a füléből éjjel-nappal, mégsem vérzett el. Breckley az eset bekövetkeztekor 34 éves volt, 61 éves korában érte a halál.
Mi több, sok történet kering a Dullahan és a banshee, azaz a mosónő és Ewan "társulásáról", amelyekben e két vészjósló alak a mágia éjszakáján, Samhainkor egy hat fekete ló húzta szekéren rója a szigetek útjait, s az állatokat emberi gerincoszloppal korbácsolják.
Amit bizonyosan tudunk, és ami szinte az összes népcsoport mondáira jellemző, hogy a sikoltók leszármazottai voltak az első siratóasszonyok - a bansheekről tudvalevő, hogy ha valaki erőszakos halált halt, hangosan, dobhártyaszaggatóan sikítottak, ám ha az illető csendesen, nyugalomban halálozott el, akkor csak halkan sírdogáltak, a boszorkányok pedig félték a banshee sikolyát, mert maguk is sikoltókká váltak tőle.
Megérzik a halált ízét - így tartják a történetek. Vonzza őket a testből tovaszálló lélek suhanó zaja, érzékelik, hogy mikor hagyja el a szellem a porhüvelyt. Néhány legenda úgy tartja, hogy a bansheek, ha megérzik a lelket, képesek azt a saját testükben foglyul ejteni, sőt, egyes hiedelmek szerint a vikingek ezek miatt a sikoltók miatt kezdték elégetni halottaikat - a tűz zaja elnyomja a felszálló lélek hangját.
További érdekesség, hogy 1759-ben George Breckley azt vallotta, hogy a Samhain-tűzkör tűzifáinak gyűjtése közben a közeli erdőből hangokat hallott, és amikor belépett az ösvényre, egy fekete hajú, arctalan nő toppant elé, aki iszonyatos hangon sikított. Nem tudni, mi igaz Breckley történetéből, ám a korabeli feljegyzések szerint a férfi az eset után teljesen megsüketült, és több mint nyolc éven keresztül napi szinten szivárgott a vér a füléből éjjel-nappal, mégsem vérzett el. Breckley az eset bekövetkeztekor 34 éves volt, 61 éves korában érte a halál.
Nem tudni, mi igaz a történetekből, egy dolog azonban bizonyosnak tűnik: a mágia éjszakáján bármi megtörténhet, a misztikus lények közöttünk járnak, és az egyetlen igaz védelmet a tűz és a szeretteink köre jelenti.
Forrás: Gael hitregék a mondóságok, A Tündérösvény,
A világ legnagyobb rejtélyei
Képforrások: 1 2 3 4 5 6 7 8 9
A világ legnagyobb rejtélyei
Képforrások: 1 2 3 4 5 6 7 8 9
RSS Feed
