Sokkal ősibb és jelentőségteljesebb, mint ahogy azt a mai ember gondolná, tele furcsa esetekkel, ádáz lényekkel, komoly hiedelmekkel és hagyományokkal, ugyanis október 31-én éjjel kezdődik a kelta kultúrkör egyik legjelentősebb ünnepe, a Samhain.
Kattintsatok a továbbra, és olvassátok el, miről is szól ez az ünnep valójában. :)
Ám e tiszteletet nem csak az óév búcsúztatásával nyerte el magának az ünnep, ősi legendák szólnak arról, hogy ezen az éjjelen megnyílik a kapu, elvékonyodik a fátyol, amely világunkat elválasztja a misztikustól, a szellemföldtől. A holtak visszajárnak, táncot járnak az élők fölött, megszállják őket, rontást és átkot hoznak rájuk.
A vöröslő szemű pokolkutyák ezen az éjjelen a ley-vonalak mentén áldozatra lesnek, a Banshee sikolya száll a sötét erdők fái fölött, a mosónő véres ruhát mos a pataknál, és a Dullahan végigvágtázik a poros utakon…
A vadászsólymokat tartó uraságok a saját vérükkel rajzoltak keresztet a röptetőtornyok ajtajára is, hogy a drága állataik is élvezhessék a védelmüket, ám nagyon odafigyeltek, nehogy egyet is megpillantsanak közülük; a gyermekek csuklóit pedig az anyák sokszor a saját hajukból levágott tinccsel hozzákötötték a saját kezükhöz, nehogy az ártó erők elragadhassák őket.
A Samhainkor előkúszó pókokat viszont az ősi hiedelmek szerint sosem bántották, mert a túlvilági, halott ősök ezen állatok testébe rejtőzve figyelték leszármazottaikat, áldották meg és védelmezték őket.
Ha sikerült elnyerniük a bölcsek kegyét, a cigányok elvezették az embereket a ley-vonalak találkozásához, hatalmas védőköröket rajzoltak a tűz köré, megáldották a halandókat és folyamatos kántálással igyekeztek távol tartani a rossz szellemeket, a föld energiáit és a természet isteneit hívva segítségül.
A ley-vonalaknak sok elnevezése van a világon: istenek ösvényei, sárkányvonalak, tündérösvények. Valójában a Föld energiavonalait értjük alatta, amely az elterjedt mondák alapján különös mágiát hordoz – a boszorkányok, sámánok és druidák e ley-vonalak mentén szerették elvégezni a varázslataikat, mert azok így sokkal erősebbek és pontosabbak voltak.
Ugyanehhez az ünnephez kapcsolódik további két másik legendás lény is: a banshee és a Dullahan.
Az ír legendákban a banshee többnyire láthatatlan, gyászéneket kántál annak a háza előtt, aki hamarosan meg fog halni, a skót történetekben ellenben öreg, hajlott hátú, koszos öregasszonyként jelenik meg, aki egy mosóteknő fölé görnyedve annak a ruháját mossa (innen ered Bean nighe, azaz A Mosónő elnevezés is) , aki hamarosan elhalálozik, s amikor ez bekövetkezik, iszonytató sikolyt hallat.
A monda szerint, amely Mull szigetén eleven, egy családi háborúság során Ewan 16. századi törzsfő csatába készült az apósa, Moy Castle ura, MacLaine ellen. A csata előestéjén találkozott egy vénasszonnyal, aki véres ingeket mosott egy hideg vizű patakban. Ewan tudta, hogy a vénasszony a halál hírnöke, és másnap annak a biztos tudatában lovagolt ki a csatába, hogy meg fog halni. Ewant egyetlen bárdcsapás ölte meg, amely levágta a fejét a törzséről. A klán mai főnökei úgy tartják, hogy a Mull dombjain ügető, fej nélküli lovas a halál hírnöke, ő vette át a kísérteties mosónő szerepét.
Mi több, sok történet kering a Dullahan és a banshee, azaz a mosónő és Ewan "társulásáról", amelyekben e két vészjósló alak a mágia éjszakáján, Samhainkor egy hat fekete ló húzta szekéren rója a szigetek útjait, s az állatokat emberi gerincoszloppal korbácsolják.
Amit bizonyosan tudunk, és ami szinte az összes népcsoport mondáira jellemző, hogy a sikoltók leszármazottai voltak az első siratóasszonyok - a bansheekről tudvalevő, hogy ha valaki erőszakos halált halt, hangosan, dobhártyaszaggatóan sikítottak, ám ha az illető csendesen, nyugalomban halálozott el, akkor csak halkan sírdogáltak, a boszorkányok pedig félték a banshee sikolyát, mert maguk is sikoltókká váltak tőle.
Megérzik a halált ízét - így tartják a történetek. Vonzza őket a testből tovaszálló lélek suhanó zaja, érzékelik, hogy mikor hagyja el a szellem a porhüvelyt. Néhány legenda úgy tartja, hogy a bansheek, ha megérzik a lelket, képesek azt a saját testükben foglyul ejteni, sőt, egyes hiedelmek szerint a vikingek ezek miatt a sikoltók miatt kezdték elégetni halottaikat - a tűz zaja elnyomja a felszálló lélek hangját.
További érdekesség, hogy 1759-ben George Breckley azt vallotta, hogy a Samhain-tűzkör tűzifáinak gyűjtése közben a közeli erdőből hangokat hallott, és amikor belépett az ösvényre, egy fekete hajú, arctalan nő toppant elé, aki iszonyatos hangon sikított. Nem tudni, mi igaz Breckley történetéből, ám a korabeli feljegyzések szerint a férfi az eset után teljesen megsüketült, és több mint nyolc éven keresztül napi szinten szivárgott a vér a füléből éjjel-nappal, mégsem vérzett el. Breckley az eset bekövetkeztekor 34 éves volt, 61 éves korában érte a halál.
A világ legnagyobb rejtélyei
Képforrások: 1 2 3 4 5 6 7 8 9